- Szakemberek
- Budaörs
- Marketing
Senior marketing manager
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Csapatunkba keressük kollégánkat
Senior marketing manager
pozícióba.
Milyen feladatok várnak rád?
Marketing stratégia
- Éves marketing stratégia tervezése, kivitelezése és nyomon követése, az aktuális eredmények alapján finomhangolás
- Havi marketing tervek és aktivitások végrehajtása a határidők szerint
- Szoros együttműködés az ügynökségi partnerekkel és a társosztályokkal
- Éves, havi és negyedéves marketing büdzsé tervezése, számlák felügyelete és a leadott büdzsékeret tartása
- Piaci trendek és versenytársak figyelése és javaslattétel új, hatékonyabb aktivitásokra
- Termékeink és szolgáltatásaink népszerűsítése és az ehhez kapcsolódó marketing kampányok hatékonyságának folyamatos javítása
Online és instore marketing
- A METRO online kereskedelmi és marketing stratégiájának megvalósítása és folyamatos fejlesztése
- Kereskedelmi csatornáink kezelése és fejlesztése (webshopok működésének optimalizálása, konverzió maximalizálás, tartalom frissítése)
- Digitális touchpointok kezelése és eredményes kommunikáció az ügyfelek felé
- A vállalati és kapcsolódó marketing, értékesítési és vevőkapcsolati stratégia online és mobil csatornákon történő alkalmazása
- Az online felületek és a vállalati weboldalak kezelése és tartalmak készítése
- Együttműködés a külső partnerekkel a forgalom maximalizálása érdekében
- Közösségi média csatornák működtetése kommunikációs stratégia alapján: tartalomgenerálás, ügyfél visszajelzés kezelés, teljesítménymérés és fejlesztési javaslatok kidolgozása
- Online felületek hatékonyságának növelése
- Az aktuális trendeknek megfelelő online megjelenés fejlesztése
- A márkaépítési törekvések minden tevékenységben való jelenlétének biztosítása
- Áruházi kommunikációs anyagok készíttetése és jóváhagyása
- Áruházi átalakítási projekthez kapcsolódó marketing anyagok tervezése és kivitelezése
- Marketing kampányok áruházi megvalósulásának előkészítése és implementálása
Téged keresünk, ha:
- Felsőfokú végzettséggel rendelkezel marketing területen
- Minimum 3- 5 év szakmai tapasztalattal rendelkezel digitális marketing területen
- Tárgyalóképes az angol nyelvtudásod (szóban és írásban egyaránt)
- Magabiztosan kezeled az MS Office (Excel, Word, Power Point) programokat
- Stratégia- és projekt megvalósításban szereztél már tapasztalatot
- Tartalomkezelő szoftver használatában való jártassággal rendelkezel
- Social media felületeket kezeltél már korábban
- Dolgoztál már digitális kereskedelmi felületekkel
- Kiváló kommunikációs képességgel, érdekérvényesítő és meggyőző készséggel rendelkezel
- Kiemelkedő elemző és döntéshozó képességed van
- Pontosság és önálló munkavégzés jellemez
- Vezettél már 10 főnél nagyobb csapatot és tudod, hogy milyen fontos, hogy egyként működjetek, mert az ő sikerük a Te sikered
Mi kell ahhoz, hogy te légy a tökéletes jelölt számunkra? Előnyt jelent, ha …
- Dolgoztál már kereskedelemben
- Dolgoztál már együtt marketing ügynökséggel vagy marketing ügynökségben
- Írtál már cikket
- Készítettél már kisfilmet
- Tudod mit jelent márkát építeni
- Sitecore szoftver kezelésében való jártassággal rendelkezel
Miért jó nálunk dolgozni?
- Hosszútávon számítunk Rád és a szakértelmedre
- Az év nagykereskedő cége vagyunk és egyben a legnagyobb élelmiszer és nem élelmiszer nagykereskedő cég Magyarországon, 13 telephellyel országosan
- Érdekes és változatos feladatokkal találhatod szembe magad, melyek lehetőséget biztosítanak a további fejlődésre
- Dinamikus és teljesítményorientált csapat tagja lehetsz
- 13 – 14 havi bért biztosítunk, melyet munkabérként vagy cafeteriaként is megkaphatsz
- Home office lehetőséget is biztosítunk heti két napban (szerda, csütörtök)
- Juttatási csomagunk része a vállalati gépjármű
- A munka utáni bevásárlás nem gond, csak ugorj le az áruházba és élj a dolgozói kedvezmények nyújtotta lehetőségekkel!
Hogyan jelentkezz?
- Küldd el az önéletrajzod
- Gyűjtsd össze azokat a munkákat és vagy projekteket, amikre büszke vagy és amiken keresztül megismerhetünk Téged és a tudásodat
Kezdés: 2025. január / február
Munkavégzés helye: 2040 Budaörs, Keleti utca 3.
Salary
Helyszín
11-es Huszár út 210, Szombathely
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szombathely
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Konzultatív értékesítés profi vevőink részére a kijelölt területen;Vállalati partnereink lojalitásának, és forgalmának növelése;Egyedi megoldásokat kínálsz az igényeikre reagálva;Folyamatosan figyeled
Hivatkozás
b054cc7d-f01e-4e09-910c-c9fa83575405
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Lupaszigeti utca 2, Budakalász
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budakalász
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Húscsomagolás a napi rendelések szerintMinőségbiztosítás, és HACCP szabályok betartásaFolyamatos visszajelzés a frissáru szakértőnek és a vezetőknekRészvétel a napi takarít
Hivatkozás
ab2cb0ae-5161-407e-8d12-7e0212f85f7c
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Étlap tervezés;Az alapanyagok mennyiségének meghatározása;Anyagbeszerzés;Ételek elkészítése 100+fő részére;Ebédidőben a kollégák kiszolgálása;HACCP, és egyéb adminisztráció
Hivatkozás
796050d1-6c56-460b-91e7-1195b31a5045
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A vásárlói szokások és a piaci szereplők megértése, nyomon követéseVálaszték kialakításaSzállítói bázis fejlesztéseAz éves, illetve szezonális promóciós terv megtervezése é
Hivatkozás
c4f545b7-8dba-4d46-9b14-fc02848a778a
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Budapesti út 1, Szeged
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szeged
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Áruk elhelyezése a hűtőpultbanGondoskodsz arról, hogy legyen elegendő mennyiségű, választékú áru az eladótérbenSzavatossági idő dokumentálásaHalpult feltöltése és dokument
Hivatkozás
857fa7b5-744a-4792-b350-46d42fd48e80
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Városkapu utca 9, Budapest
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budapest
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?a kihelyezési alapelveknek megfelelően elhelyezi az árukat a hűtőpultokbangondoskodik arról, hogy az eladótérben mindig megfelelő mennyiségű, választékú és fogyaszthatósági
Hivatkozás
edf44e86-7ad7-4f66-b590-1dc81be0f792
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
11-es Huszár út 210, Szombathely
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szombathely
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A vállalati stratégia eredményes végrehajtása érdekében, gondoskodsz a területen felmerülő vásárlói igények kielégítésérőlGondoskodsz az osztály szortimentjébe tartozó áruk
Hivatkozás
618b6694-d82a-4628-8bf3-4337a1aba4da
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Gyáli út 35-37, Budapest
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budapest
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A parkoló területén található bevásárló kocsik összegyűjtése, tárolók feltöltéseAz áruházhoz közelebb eső tárolókba a távolabbi tárolókból az üres kocsik átmozgatásaHibás,
Hivatkozás
0e0920e5-3a8b-4d5a-9001-02c68f744859
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út 3, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Gondoskodsz a területen felmerülő vásárlói igények kielégítésérőlFigyelemmel kíséred az osztály szortimentjéhez tartozó árukészlet rendelését, karbantartását, árumozgatást
Hivatkozás
7b9a01bb-dbf4-4d3e-9cbf-40464d4f079e
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Jezsuita út 1, Székesfehérvár
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Székesfehérvár
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Áruházi értékesítési képviselőként feladataid lesznek:Konzultatív értékesítés profi vevőink részére a kijelölt területen;TRADER partnereink lojalitásának, és forgalmának növelése;Egyedi megoldásokat k
Hivatkozás
8a70a17a-8486-40d6-abc7-6446d3dc2d03
Lejárati dátum
01/01/0001