- Szakemberek
- Budaörs
- Területi értékesítés
Közbeszerzési szakértő
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Feladatok
- Az Ajánlattevői oldal képviselete a közbeszerzési eljárásokban.
- Az kiírt pályázatok figyelése, a felmerülő lehetőségek beazonosítás.
- Ajánlatok kidolgozása, benyújtása és nyomon követése.
- Közbeszerzési tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív feladatok elvégzése.
- Együttműködés az áruházi, kiszállítási és beszerzési csapatokkal.
- Hiánypótlások és Felvilágosítás kérések kidolgozása.
- Az Ajánlatok jogszabályi megfelelőségének biztosítása, határidők pontos betartása.
- Adatbázisok és nyilvántartások naprakészen tartása.
- Együttműködés belső és külső szakmai partnerekkel.
- Legalább 2 év közbeszerzési területen szerzett releváns szakmai tapasztalat.
- EKR rendszer ismerete.
- Kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs készség.
- Megbízhatóság, terhelhetőség, stressztűrő képesség.
- Precizitás, önállóság és megbízhatóság.
- Proaktív hozzáállás és hatékony problémamegoldó képesség.
Előnyt jelent:
- Közbeszerzési Döntőbizottság előtti releváns szakmai tapasztalat
- Jogi diploma vagy közbeszerzési szakértői képesítés
- ÁKSZ/FAKSZ szakmai tapasztalat
- Tárgyalóképes angol nyelvtudás
- Mi hosszú távon tervezünk Veled!
- Kiemelkedő juttatási csomagot és kiszámítható jövedelmet biztosítunk számodra.
- Készpénzben kivehető Cafetéria.
- Dolgozói vásárlási kedvezményt adunk a munkatársainknak;
- non-food termékekre 10%
- food termékekre 5%
- Többet olcsóbban termékeinknek köszönhetően nagykereskedelmi áron vásárolhatnak a kollégáink.
- A munka utáni bevásárlás nem gond, csak ugorj be az áruházba és élvezd a dolgozói kezdemények nyújtotta lehetőségeket!
- Vállalati baleset- és életbiztosítás.
- Partner kedvezmények pl. egyes bankoknál.
- Szakmai tudásod és tapasztalatod multinacionális munkakörnyezetben fejlesztheted!
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségeket biztosítunk számodra!
- Dinamikus, teljesítményorientált és összetartó csapat tagja lehetsz!
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Pénzügy és könyvelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Vevői kintlévőségek egyeztetése, riportálásaNapi utalások koordinálása, lekötések nyomon követése, helyettesítésHavi zárási folyamatokban való részvételKözponti és gyűjtősz
Hivatkozás
a4271989-1dbc-40d6-afd2-f9be3503a3e9
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Gyakornoki munka
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Adatok kezelése, ellenőrzése a vállalat által használt áru nyilvántartási rendszerekbenA közvetlen kollégák munkájának adminisztratív jellegű támogatásaKapcsolattartás a tá
Hivatkozás
04b75a6d-fa18-43cf-ad23-7fd609bfb35a
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Központi People&Culture osztály
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Munkaviszony létesítések és megszűntetések koordinációjaAdatszolgáltatás a munkavállalók juttatásainak kifizetéséhezHR folyamatok, rendszerek hatékony működtetése, javaslat
Hivatkozás
a8cd0752-a78b-4a7f-b6bc-085bdfdf55ff
Lejárati dátum
01/01/0001

Szerzo
Edina Schulteisz
Szerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Lupaszigeti utca 2, Budakalász
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budakalász
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Napi túraindításban való segédkezésSegítség a kiadási pontokonSzállítási göngyöleg napi szintű kezeléseGöngyöleg tisztántartásaVisszáru visszahelyezése a megfelelő platform
Hivatkozás
f8530cda-c333-4c95-8abf-60da4deedd07
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Áruházi működés
Leírás
Csapatunkba keressük kollégánkatÁrufeltöltő munkatárs (Száraz terület)pozícióbaMilyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁruf
Hivatkozás
7a74d942-0d24-47fc-bf67-ab20230f742e
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Ha minket választasz, az alábbi feladatok várnak Rád:Áruházi polcképek, kihelyezések megtervezése (Spaceman szofter segítségével)Alaprajzok, helyadatok kezelése AUTOCAD szofter segítségével, helyadatk
Hivatkozás
a3077855-59f6-4ce1-b726-4b7a6a68a0ac
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A felelőségi körödbe tartozó konzerv beszerzési terület menedzselése a szortiment kiválasztásától, az árazáson és kihelyezésen át, a termék kivezetéséig a választékbólA ter
Hivatkozás
a04f94aa-66be-4ffa-966b-80fdee9e2f48
Lejárati dátum
01/01/0001

Szerzo
Edina Schulteisz
Szerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Új kollégánk kezdetben egy hosszabb betanulási időszakon keresztül (minimum fél-1 év) sajátítja el a vállalat folyamatait, rendszereit, értékeit; majd kinevezését követően biztosítja az áruház biztons
Hivatkozás
dff0a92a-3cb9-41b1-bd4c-e09febd5bbfe
Lejárati dátum
01/01/0001

Szerzo
Edina Schulteisz
Szerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Gyakornoki munka
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Törzsadatkezelés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A cikktörzsadat csapat munkájának adminisztratív jellegű támogatásaCikkszintű törzsadatok gyűjtése, Excel táblában történő összesítése, rendszerezéseCikk listák és adatkarb
Hivatkozás
02ea4fe3-3de2-4d2f-86bf-4c8082a5c235
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Beszállítókkal való kapcsolattartás e-mailen és telefonon keresztül (információkérés, adatok pontosítása)Kapcsolattartás és egyeztetés az áruházakkalPromóciós felületek tar
Hivatkozás
3ae2af51-6157-46d4-8fb8-d31a1a327e5a
Lejárati dátum
01/01/0001

Szerzo
Edina Schulteisz
Szerzo
Edina Schulteisz