- Szakemberek
- Budaörs
- Területi értékesítés
Kategória szakértő (hal terület)
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Hal értékesítési és beszerzési szakértőt keresünk csapatunkba!
Milyen feladatok várnak Rád?
- Hal- és fagyasztott halászati termékek kategóriáinak értékesítési és beszerzési tevékenységének szakmai támogatása.
- Szoros együttműködés a beszerzési, értékesítési és áruházi csapatokkal a kitűzött üzleti célok elérése érdekében.
- Profi vevőink szakmai támogatása, tanácsadása és kapcsolattartás az ország teljes területén.
- Aktív részvétel vásárokon, roadshow-kon és szakmai rendezvényeken.
- Forgalmi, profit- és egyéb KPI célok elérésének támogatása.
- Piaci trendek, versenytársak, árak és akciók folyamatos nyomon követése.
- Javaslattétel a választék, a szortiment és az áruházi kínálat fejlesztésére.
- Marketingkampányok, kiadványok, katalógusok és online megjelenések szakmai támogatása.
- Merchandising és készletgazdálkodási feladatok támogatása, layoutok tervezése és optimalizálása , valamint az áruházi standardok higiéniai szempontból történő támogatása és ellenőrzése.
- Az ultrafriss területek fejlesztésében, auditálásában és optimalizálásában való aktív részvétel.
- A vevői igények összegyűjtése, elemzése és üzleti javaslatok kidolgozása.
Te vagy az ideális jelölt, amennyiben rendelkezel...
- Kereskedelmi, értékesítési vagy beszerzési területen szerzett tapasztalattal.
- Kommunikáció képes angol nyelvtudás
- B kategóriás jogosítvány
- Utazási hajlandóság
- Előnyt jelent legalább 5 év releváns szakmai gyakorlat.
- Magas szintű termék- és piacismerettel.
- Kiváló kommunikációs és kapcsolatépítési készséggel.
- Jó tárgyalástechnikai és értékesítési kompetenciákkal.
- Merchandising és kategóriamenedzsment ismeretekkel.
- Magabiztos Microsoft Office ismerettel (Excel, PowerPoint, Word).
- Jó szervező- és időgazdálkodási készséggel.
- Eredményorientált, proaktív és önálló munkavégzési attitűddel.
- Ügyfélközpontú gondolkodásmóddal és üzleti szemlélettel.
- Nyitottsággal az új lehetőségek, innovációk és fejlesztések iránt.
Jól fogod magad érezni nálunk, mert…
- Mi hosszú távon tervezünk Veled!
- Készpénzben kivehető Cafetéria;
- Dolgozói vásárlási kedvezményt adunk a munkatársainknak;
- non-food termékekre 10%
- food termékekre 5%
- Többet olcsóbban termékeinknek köszönhetően nagyker áron vásárolhatnak kollégáink;
- A munka utáni bevásárlás nem gond, csak ugorj be az áruházba és élvezd a dolgozói kezdemények nyújtotta lehetőségeket!
- Vállalati baleset- és életbiztosítás;
- Partner kedvezmények pl. egyes bankoknál;
- Szakmai tudásod és tapasztalatod multinacionális munkakörnyezetben fejlesztheted!
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségeket biztosítunk számodra, melyekkel egy belső karrier utat építhetsz ki magadnak;
- Dinamikus, teljesítményorientált és összetartó csapat tagja lehetsz!
Munkavégzés helye: Országos
Salary
Helyszín
11-es Huszár út, Szombathely
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szombathely
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A termékek, áruk gyors és pontos leszámlázása és a bevétel pontos elszámolásaA vásárlók termékeit hibátlanul, gyorsan, közreműködően és segítőkészen kasszázzaFokozottan ügy
Hivatkozás
d47955ac-7bde-4092-b245-104408341e95
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Gyáli út, Budapest
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budapest
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A parkoló területén található bevásárló kocsik összegyűjtése, tárolók feltöltéseAz áruházhoz közelebb eső tárolókba a távolabbi tárolókból az üres kocsik átmozgatásaHibás,
Hivatkozás
3a9b094b-0813-437a-9687-426bbc49880e
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Logisztika / Ellátási lánc
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Beszállítói kapcsolattartás és tárgyalások lebonyolítása logisztikai folyamatokkal, költségekkel és működési feltételekkel kapcsolatban.A beszállítók indirekt logisztikai f
Hivatkozás
714c4889-66b4-42b0-a397-a1aacdf403a7
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Budapesti út, Szeged
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szeged
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Önre?A vállalati stratégia eredményes végrehajtása érdekében gondoskodik a területen felmerülő vásárlói igények kielégítésérőlAz osztály szortimentjébe tartozó árukészlet rende
Hivatkozás
bcb03442-c6f5-48f5-9917-8fd7356b7540
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti u 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A termékek, áruk gyors és pontos leszámlázása és a bevétel pontos elszámolásaA vásárlók termékeit hibátlanul, gyorsan, közreműködően és segítőkészen kasszázzaFokozottan ügy
Hivatkozás
79a5baf5-9324-4583-8902-27ef9b1d7a3b
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
József Attila utca, Miskolc
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Miskolc
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád? A földrajzi területéhez tartozó HoReCa partnerek üzleti potenciáljának ismerete és ebből a Metro számára megszerezhető legnagyobb részesedés elérése az ügyfélkezelés össz
Hivatkozás
0041da7c-b18c-4463-bfb0-612af5196ac1
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Budapesti út 1., Szeged
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szeged
Terület
Áruházi működés
Leírás
Állás leírása:Az áruház működésének biztosítása; Ügyelet koordinálása : Áruházi ügyelet koordinálása és aktív részvétel az ügyeleti időben. Nyitás/zárás : Az áruház szabályszerű nyitása és zárása, ki-
Hivatkozás
26f79646-5b16-40e7-9281-299919ba3b31
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁrufeltöltés, lejárat folyamatos ellenőrzésePolccímkék-ártáblák jelölések ellenőrzé
Hivatkozás
76723b05-efc2-4d6b-a148-5a9ff4e474c0
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁrufeltöltés, lejárat folyamatos ellenőrzésePolccímkék, ártáblák, jelölések ellenőr
Hivatkozás
c8ad5a3e-cab2-4026-ae01-18bece75c1ed
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁrufeltöltés, lejárat folyamatos ellenőrzésePolccímkék-ártáblák jelölések ellenőrzé
Hivatkozás
a0381d20-2768-479f-b295-54b4e27b7e18
Lejárati dátum
01/01/0001