- Szakemberek
- Budaörs
- Területi értékesítés
Hunter Telesales Manager
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Hunter Telesales Manager pozícióba keressük új kollégánkat.
Milyen feladatok várnak Rád?
- Új ügyfelek felkutatása és akvirálása (hunter típusú értékesítés)
- 20–30 fős telesales csapat napi szintű irányítása, motiválása és fejlesztése
- Értékesítési stratégia kidolgozása és megvalósítása
- KPI-ok meghatározása, teljesítmény folyamatos monitorozása és optimalizálása
- Értékesítési kampányok tervezése és lebonyolítása
- CRM rendszer használata az ügyféladatok és értékesítési folyamatok kezelésére
- Rendszeres coaching, tréningek és teljesítményértékelések a csapat számára
- Szoros együttműködés a marketing, ügyfélszolgálati és termékfejlesztési csapatokkal
- Riportok és elemzések készítése a vezetőség számára
Te vagy az ideális jelölt, ha…
Tapasztalat telesales vagy telefonos értékesítés területén
- Rendelkezel tárgyalóképes angol nyelvtudással
- Sales csapat vezetésében szerzett tapasztalat
- KPI-alapú értékesítési működés és teljesítménymenedzsment ismerete
- Adatvezérelt gondolkodás és erős analitikus szemlélet
- Tapasztalat cold call és cold visit értékesítési módszerekben
- Képesség a tudás és bevált értékesítési módszerek átadására a csapat számára
- Magas energiaszinttel rendelkezel és jól bírod a pörgős, eredményorientált környezetet
- Versenyszellem és célorientáltság jellemez
- Kiváló kommunikációs és meggyőző képességed van
- Coach szemléletű vezető vagy, aki fejleszti és támogatja a csapatát
- Proaktív, hunter mentalitású értékesítői gondolkodással rendelkezel
Jól fogod magad érezni nálunk, mert…
- Mi hosszú távon tervezünk Veled!
- Kiemelkedő jövedelem- és juttatási csomaggal várunk, amit kitartással, és rátermettséggel 100% fölé is tudsz vinni.
- Készpénzben kivehető Cafetéria;
- Dolgozói vásárlási kedvezményt adunk a munkatársainknak;
- non-food termékekre 10%
- food termékekre 5%
- Többet olcsóbban termékeinknek köszönhetően nagyker áron vásárolhatnak kollégáink;
- A munka utáni bevásárlás nem gond, csak ugorj be az áruházba és élvezd a dolgozói kezdemények nyújtotta lehetőségeket!
- Vállalati baleset- és életbiztosítás;
- Partner kedvezmények pl. egyes bankoknál;
- A munkavégzéshez minden eszközt biztosítunk (telefon, laptop)
- Céges autó (magánhasználatra biztosított a vállalat szabályzata alapján)
- Szakmai tudásod és tapasztalatod multinacionális munkakörnyezetben fejlesztheted!
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségeket biztosítunk számodra, melyekkel egy belső karrier utat építhetsz ki magadnak;
- Dinamikus, teljesítményorientált és összetartó csapat tagja lehetsz!
Munkavégzés helye: Budaörsi központtal országos munkavégzés
Salary
Helyszín
Ménfői út, Győr
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Győr
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Területi képviselőként…Profi vevőinkkel állsz majd szoros kapcsolatban;Új vásárlókat kutatsz fel, win-win üzleteket alapozol meg;Egyedi megoldásokat kínálsz az igényeikre reagálva;Folyamatosan figyele
Hivatkozás
4e4023bd-537b-4b0c-aa68-8788e4b36cc3
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Debreceni út, Nyíregyháza
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Nyíregyháza
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?a kihelyezési alapelveknek megfelelően elhelyezi az árukat a hűtőpultokbangondoskodik arról, hogy az eladótérben mindig megfelelő mennyiségű, választékú és fogyaszthatósági
Hivatkozás
41567d84-ce1d-4dc3-a88c-4e98b455fc89
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Debreceni út, Nyíregyháza
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Nyíregyháza
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
93626a45-2db3-49cc-9c92-7d0a2c62bf82
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Jezsuita utva, Székesfehérvár
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Székesfehérvár
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vásárlói kérdések megválaszolása, tanácsot adsz, felhívod a figyelmet; az aktuális akciókra;Kapcsolattartás az ügyfeleinkkel;A hozzád tartozó ügyfeleink rendszeres telefono
Hivatkozás
f65866e5-d486-4cb3-a75f-5dd8f828bc44
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Gyáli út, Budapest
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budapest
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Területi képviselőként…Profi vevőinkkel állsz majd szoros kapcsolatban;Új vásárlókat kutatsz fel, win-win üzleteket alapozol meg;Egyedi megoldásokat kínálsz az igényeikre reagálva;Folyamatosan figyele
Hivatkozás
bb842ef5-f16d-4744-b63f-4719636fe9a1
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Mérföldkő utca, Győr
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Győr
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
65125c65-26f2-4e2e-8aee-f9909328b9c4
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Úrrét tanya, Kecskemét
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Kecskemét
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Gondoskodsz a területen felmerülő vásárlói igények kielégítésérőlFigyelemmel kíséred az osztály szortimentjéhez tartozó árukészlet rendelését, karbantartását, árumozgatást
Hivatkozás
f3cd255d-bfef-4144-97dc-406a0db27765
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Úrrét tanya, Kecskemét
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Kecskemét
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
020762a6-d36d-4ee2-9da4-bc653237d8aa
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti u 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A parkoló területén található bevásárló kocsik összegyűjtése, tárolók feltöltéseAz áruházhoz közelebb eső tárolókba a távolabbi tárolókból az üres kocsik átmozgatásaHibás,
Hivatkozás
9098bb4c-8a32-4f6e-9afc-3ad27322c370
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Jezsuita Utca, Székesfehérvár
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Székesfehérvár
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A termékek, áruk gyors és pontos leszámlázása és a bevétel pontos elszámolásaA vásárlók termékeit gyorsan, pontosan és segítőkészen kasszázniFokozottan kell ügyelni a termé
Hivatkozás
51156d69-8370-481b-9ac9-5fbeef127131
Lejárati dátum
01/01/0001