- Szakemberek
- Budakalász
- Áruházi működés
Halfeldolgozó munkatárs (BUDAKALÁSZ)
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Csapatunkba keressük kollégánkat
Halfeldolgozó munkatárs (Budakalász)
pozícióba.
Milyen feladatok várnak Rád?
- Áruk tételes átvétele és annak dokumentálása
- Lejárati dátumok ellenőrzése és annak dokumentálása
- HACCP előírások naprakész ismerete és annak betartása
- A szükséges HACCP nyomtatványok kitöltése
- Filék bontása előkészített és élő halból (betanulásban segítünk)
- Minőségbiztosítási elvárásoknak megfelelő takarítás, rendfenntartás
- A megrendeléseknek megfelelő áruk mennyiségi és minőségi összekészítése
Amire szükséged lesz a pozíció betöltéséhez:
- Hús vagy Hal Üzemi tapasztalat (előny, de nem feltétel)
- Csapatszellem megléte
- Több műszakos munkarend, éjszakai műszak vállalása is
- Saját gépjárművel való bejutás
Miért jó nálunk dolgozni?
- Kiszámítható jövedelem, készpénzben is kivehető cafeteria
- Bejelentett, törvényes foglalkoztatás
- Két műszakos munkarend
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségek
- Segítség a betanulásban
- Stabil hátterű vállalat
- Összetartó, képzett csapat
- Elérhető juttatás: br 525 000-641 000 Ft
Salary
Helyszín
Lupaszigeti utca 2, Budakalász
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budakalász
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
934c30d6-929c-496a-b472-14f12a403e21
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Jezsuita Utca, Székesfehérvár
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Székesfehérvár
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Önre?-a vállalati stratégia eredményes végrehajtása érdekében gondoskodik a területen felmerülő vásárlói igények kielégítéséről-az osztály szortimentjébe tartozó árukészlet ren
Hivatkozás
4dbb1bbc-f702-49b6-b929-6a2577f10a4a
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Logisztika / Ellátási lánc
Leírás
Milyen feladatok várnak rádNapi szintű együttműködés a METRO logisztikai szolgáltatójával e-mailen és telefononSzállításokhoz kapcsolódó egyeztetés az áruházakkal, beszállítókkalCikklistázás és adatka
Hivatkozás
a4d16c1b-0271-41f5-a72d-f0d333fad495
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
d57a3c8d-0812-4ddc-83df-2c98eec7c533
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Gyáli út, Budapest
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budapest
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Területi képviselőként…Profi vevőinkkel állsz majd szoros kapcsolatban;Új vásárlókat kutatsz fel, win-win üzleteket alapozol meg;Egyedi megoldásokat kínálsz az igényeikre reagálva;Folyamatosan figyele
Hivatkozás
bb842ef5-f16d-4744-b63f-4719636fe9a1
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Területi értékesítés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Új ügyfelek felkutatása és akvirálása (hunter típusú értékesítés)20–30 fős telesales csapat napi szintű irányítása, motiválása és fejlesztéseÉrtékesítési stratégia kidolgoz
Hivatkozás
7c97ee54-401c-4f83-93a1-fac9f15c59d0
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Lupaszigeti utca, Budakalász
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budakalász
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Napi túraindításban való segédkezésSegítség a kiadási pontokonSzállítási göngyöleg napi szintű kezeléseGöngyöleg tisztántartásaVisszáru visszahelyezése a megfelelő platform
Hivatkozás
fc2e5fe2-072a-47c6-8ae5-0ff5981cbcf6
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Lupaszigeti utca, Budakalász
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budakalász
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Áruházban vásárolt termékekkel kapcsolatos szolgáltatások, reklamációs és szerviz ügyek intézéseMinőségvizsgálat kezdeményezéseJótállási jegyek garancialevelek kiadása érvé
Hivatkozás
4f2de407-237d-4185-b8be-9d332b60b732
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Áru elhelyezése a hűtőpultokbanSzavatossági határidők folyamatos ellenőrzéseHúspult, hústerem feltöltésekor nyomonkövetési dokumentáció vezetéseHűtőterem-hőmérsékletek, mag
Hivatkozás
08c2ab73-a4e2-40f2-a9f3-588fca42be2d
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Lupaszigeti utca, Budakalász
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budakalász
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?A parkoló területén található bevásárló kocsik összegyűjtése, tárolók feltöltéseAz áruházhoz közelebb eső tárolókba a távolabbi tárolókból az üres kocsik átmozgatásaHibás,
Hivatkozás
07d1a4c7-7f07-4e56-82b6-bd7aadb4e0c2
Lejárati dátum
01/01/0001