- Szakemberek
- Debrecen
- Áruházi működés
Csemege osztályvezető (Debrecen)
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Csapatunkba keressük kollégánkat
Csemege osztályvezető (Debrecen)
pozícióba.
Milyen feladatok várnak Önre?
- A vállalati stratégia eredményes végrehajtása érdekében gondoskodik a területen felmerülő vásárlói igények kielégítéséről
- Az osztály szortimentjébe tartozó árukészlet rendeléséről, karbantartásáról, árumozgatásáról, kihelyezésének koordinálásáról
- A legmagasabb szintű vevőkiszolgálás érdekében gondoskodik az osztályos kollégák munkájának megszervezéséről, ellenőrzéséről
- Áruátvétel koordinálása, HACCP, minőségbiztosítási feladatok elvégzése
- Vevőkkel és társosztályokkal való szoros kapcsolattartás
Feladatai közé tartozik még:
- Készletgazdálkodás, készletkarbantartás,
- Vevőkezelés,
- Árukezelés,
- Akciók megvalósításában való aktív közreműködés,
- Árjelölések,
- Oktatás,
- Munkaidő beosztás készítése és rögzítése a területén dolgozó munkavállalók számára,
- Leltárak lebonyolítása
Amire szükség lesz a pozíció betöltéséhez:
- Középfokú végzettség
- Kereskedelemben szerzett vezetői tapasztalat
- Vevőorientált szemlélet
- Pontos, precíz munkavégzés
- Szervezőkészség és párhuzamos munkafolyamatok hatékony koordinálás
Miért jó a METRO-nál dolgozni?
- Kiszámítható jövedelem, készpénzben is kivehető cafeteria
- Bejelentett, törvényes foglalkoztatás
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségek
- Segítség a betanulásban
- Stabil hátterű vállalat
- Összetartó, képzett csapat
Salary
Helyszín
Keleti utca, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Törzsadatkezelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A szállító belistázásához szükséges alapdokumentumok formai és tartalmi ellenőrzéseA szállítói törzsadatok és a kereskedelmi kondíciók rögzítése és karbantartása.A szállító
Hivatkozás
8eaff37d-c5e7-4e82-a19c-03a24ce1bba3
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út 3, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁrufeltöltés, lejárat folyamatos ellenőrzésePolccímkék-ártáblák jelölések ellenőrzé
Hivatkozás
0684ed01-def5-409d-9ebc-1c01d0b95b6c
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Logisztika / Ellátási lánc
Leírás
Milyen feladatok várnak rádNapi szintű együttműködés a METRO logisztikai szolgáltatójával e-mailen és telefononSzállításokhoz kapcsolódó egyeztetés az áruházakkal, beszállítókkalCikklistázás és adatka
Hivatkozás
dcc469ed-4c10-49f0-a5ca-c55785244461
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Jog
Leírás
Ha minket választasz, az alábbi feladatok várnak Rád: Jogi tanácsadás és támogatás nyújtása a társosztályok, áruházak részére;Közreműködés bírósági, hatósági eljárásokban közreműködés; (NÉBIH, Nemzeti
Hivatkozás
517e1d97-4cea-4603-b0ce-a86277ec4684
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Beszerzés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A felelősségi körödbe tartozó nem élelmiszer beszerzési divízió menedzselése a szortiment kiválasztásától, az árazáson és kihelyezésen át, a termék kivezetéséig a választék
Hivatkozás
a0a4ecf6-e039-4129-af20-e39532e955e3
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Törzsadatkezelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád? Cikktörzsadatok kezelése, adatkarbantartása a METRO saját vállalatirányítási rendszerében;Társosztályok üzleti döntéseinek támogatása pl. a polci elérhetőség javítása vásá
Hivatkozás
410cc201-8a5c-4acf-8af6-5e69d4b8b879
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Pénzügy és könyvelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Bejövő számlák ellenőrzése (4 szem elv, számviteli és adó törvények alapján), könyveléseKöltségszámla workflow kezelése, segítség társosztályoknakKözreműködés a havi és éve
Hivatkozás
1426ee45-44d7-46da-8818-585508e23fdb
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Pénzügy és könyvelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A könyvelési csapat (kb 5 fő) felügyelete, szakmai vezetéseA cég könyvelésének támogatása, számlakönyvelés, ellenőrzésJogi követelményeknek megfelelő jelentési rendszer és
Hivatkozás
48c6eef1-c14b-440b-a1c8-4ee8853153cc
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Balmazújvárosi út 3, Debrecen
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Debrecen
Terület
Áruházi üzemeltetés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Áruk elhelyezése a hűtőpultbanGondoskodsz arról, hogy legyen elegendő mennyiségű, választékú áru az eladótérbenSzavatossági idő dokumentálásaHalpult feltöltése és dokument
Hivatkozás
5155813a-eb14-436f-a573-01c52c1c658b
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Központi People&Culture osztály
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Együttműködés a központi toborzókkal a felvételi igények és prioritások megértése érdekébenNapi kommunikáció az áruházi HR generalistákkal az áruházi üres álláshelyek nyomo
Hivatkozás
2e6c6be6-d480-4894-9cdf-dfa95cb10e6e
Lejárati dátum
01/01/0001

Szerzo
Edina Schulteisz
Szerzo
Edina Schulteisz