- Szakemberek
- Budaörs
- Áruházi működés
Áruház és vonzáskörzet igazgató
Stellenbeschreibung
A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 2000 főt foglalkoztat Magyarországon.
Csapatunkba keressük kollégánkat
Áruház és vonzáskörzet igazgató
pozícióba az ORSZÁG egész területéről!
A pozíció fő feladata az áruház biztonságos, szabálykövető, zavartalan működésének és a vevők maximális kiszolgálásának biztosítása, ezzel a vevőelégedettség fejlődésének előmozdítása.
Milyen feladatok várnak rád?
- A vezetett áruház fenntartható és a jogszabályoknak megfelelő működtetése
- A kitűzött értékesítési, pénzügyi és humán tervcélok megvalósítása
- Kiemelt vásárlókkal való munkakapcsolat kiépítése, vásárlói kör bővítése
- Hatékony reklamációkezelést biztosító folyamatok működtetése
- Áruházi akciók megtervezése, hatékony lebonyolítása, valamint az eredmények elemzése
- A vállalati elvárásoknak és a jogszabályi előírásoknak megfelelő hatékony műszakbeosztás elkészítésének felügyelete
- Biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése
- Munkatársak fejlesztése, pozitív és támogató munkahelyi légkör megteremtése
- Együttműködés társosztályokkal, projektekben való részvétel
- Kapcsolattartás a helyi szervekkel, közintézményekkel, a hatósági ellenőrzések során együttműködés biztosítása
- Fejlesztési lehetőségek proaktív keresése, újszerű megoldások megalkotása, kivitelezése
Téged keresünk, ha …
- Mobilitást tudsz vállalni országhatáron belül az állandó munkavégzés és a betanulás idejére is
- Egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezel preferáltan gazdasági, kereskedelmi területen
- Legalább 5 év kereskedelemben vagy vendéglátóiparban eltöltött szakmai tapasztalatod van
- Legalább 3 év vezetői gyakorlat van a hátad mögött
- Kommunikációs szintű az angol nyelvismereted
- MS Office felhasználói szinten kezeled
- Nyitott vagy akár rendkívüli megoldások alkalmazására, nagyfokú rugalmasság jellemez a változások generálása és kezelése tekintetében
Előnyt jelent, ha…
- Vendéglátásban, HoReCa területen szerzett tapasztalattal rendelkezel
- Kiskereskedelmi/nagykereskedelmi értékesítési tapasztalatod van FMCG vagy HoReCa szektorban
- Projektmenedzsment ismeret birtokában vagy
Miért jó a nálunk dolgozni?
- Hosszú távú karrier lehetőséget biztosítunk
- Szakmai ismereteid bővítésére nagy hangsúlyt fektetünk a kereskedelem és a vendéglátás területén is
- Jó hangulatú, stabil csapattal, ismert vásárlói körrel dolgozhatsz együtt
- Vállalaton belül kiemelt, erősen megbecsült vezetői szerepkört tölthetsz be
- Kiemelkedő teljesítmény esetén éves bónusszal jutalmazunk
- Rendkívüli dolgozói kezdeményeket kínálunk
- Rugalmas munkáltatóként tervezhető munkaidőt biztosítunk
- Munkavállalóként rendezett munkakörülményekkel számolhatsz
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Kontrolling
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Kiszállítási területhez kapcsolódó kontrolling feladatok (P&L, költségek, KPI-k)Havi zárási folyamatban való aktív részvételHavi előrejelzések, tervek készítése és nyomon k
Hivatkozás
08e3fc07-4b8f-47da-947d-b9fc6c8d128f
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Pénzügy és könyvelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Gyűjtőszámlák kiállításaSzállítói bónusz és szolgáltatás elszámolás, valamint a számlázás támogatásaKapcsolattartás a társosztályokkal, Metro áruházakkal, vevőkkel és külső
Hivatkozás
d302f5ac-c8a0-42b8-90bf-e6ce94d2d9c5
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Kereskedelem-, és piacelemzés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Piaci adatok feldolgozása, elemzése, értelmezése, valamint javaslatok, riportok, prezentációk készítéseCRM aktivitások készítése és CRM folyamatok támogatásaA vevők teljesí
Hivatkozás
c62847e7-02b3-42d6-9a02-eebc82d075df
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Úrrét 236, Kecskemét
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Kecskemét
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Metro áruházban vásárolt termékekkel kapcsolatos szolgáltatások, reklamációs és szerviz ügyek inztézéseMinőségvizsgálat kezdeményezéseJótállási jegyek garancialevelek kiadá
Hivatkozás
880df8e4-445d-4b09-8c6c-47289046cbc0
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
József Attila utca, Miskolc
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Miskolc
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Megrendelt áruk összekészítése és elhelyezéseA mozgatott áruk védelme, minőségük megőrzéseHulladékkezelésA munkakörnyezet tisztán tartásaHACCP irányelvek betartása
Hivatkozás
a9430019-3327-45ea-82a5-e7429b974a8b
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
11-es Huszár út 210, Szombathely
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Szombathely
Terület
Áruházi működés
Leírás
Milyen feladatok várnak Rád?Vevők professzionális kiszolgálásaAz áru esztétikus és előírásoknak megfelelő kihelyezéseÁrufeltöltés, lejárat folyamatos ellenőrzésePolccímkék-ártáblák jelölések ellenőrzé
Hivatkozás
554fd242-6f7d-48c7-93da-23ba99a5c8aa
Lejárati dátum
01/01/0001
Salary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Kontrolling
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Logisztikai szolgáltatóval történő havi elszámolási folyamat lebonyolításaEllátási lánc területhez kapcsolódó, rendszeres és eseti jellegű kimutatások elkészítéseEllátási l
Hivatkozás
b308fdc9-96ce-4784-bba8-823dbd17ff2a
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Keleti utca 3, Budaörs
Foglalkoztatási forma
Gyakornoki munka
Munkavégzés helye
Budaörs
Terület
Pénzügy és könyvelés
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Számlázási folyamatok támogatása,Vevők egyenleg egyeztetésében való közreműködésSzerződés archiválásKötbérezéssel kapcsolatos feladatok napi szintű támogatása.
Hivatkozás
ccb1094c-1fa6-4a9f-9411-6e7129587202
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Gorcsev Iván utca 3, Gyál
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Gyál
Terület
Logisztika / Ellátási lánc
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?Szállítmányok szállítólevél alapján történő ellenőrzése (szárazáru raktár kb. 12-15 ˚C-os hőmérsékletű raktárban)Ellenőrzés eredményeinek kinyomtatása, nyilvántartásaEltéré
Hivatkozás
a796317f-b815-46dc-ad0f-903a6a38ef78
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina SchulteiszSalary
Helyszín
Lőrinci utca 59, Vecsés
Foglalkoztatási forma
Szakemberek
Munkavégzés helye
Vecsés
Terület
Minőségbiztosítás
Leírás
Milyen feladatok várnak rád?A hűtött raktárba érkező friss termékek áruátvétel előtti ellenőrzése minőségbiztosítási szempontok alapjánJogszabályi feltételek figyelembevételével, minőségellenőrzési fo
Hivatkozás
791f5a64-cbfc-4587-a87c-2c78bdea3db7
Lejárati dátum
01/01/0001
Szerzo
Edina SchulteiszSzerzo
Edina Schulteisz